BosuKids®
BosuKids®
Mi is az a Bosu®?
A Bosu® röviden összegezve egy instabil felületű fitness eszköz segítségével végzett egyensúly fejlesztő mozgásforma. Az instabil közegen végzett gyakorlatok kivitelezése közben fokozódik az agyi aktivitás, javul a koncentráció, hiszen az egyensúly megtartása, a testünk számára stabil állapot kialakítása folyamatos koncentrációt igényel. Fejleszti az ideg-izom kapcsolatokat, ezáltal a mozgáskoordinációt.
Miért, és miben van az egyensúly- és mozgáskoordináció fejlesztésének ilyen fontos szerepe?
Elsősorban óvodás korú gyermekek esetében bizonyított a mozgáskoordináció, valamint az egyensúly fejlesztésének jótékony hatása. Elősegíti a finommotorika fejlődését, mely az alapvető kézügyességen túl, iskolás korban is megmutatkozik majd, az íráskészség és vonalvezetés könnyebb elsajátításában.
A folyamatos egyensúlyozás kiválóan erősíti az úgynevezett core izmokat, melynek elsődleges szerepe a vázrendszerünk helyes tartásának biztosítása. Ezen mély hátizmok erősítésével megelőzhető számos, egyre fiatalabb gyermekkorban kialakuló népbetegség, úgy, mint a hanyagtartás, illetve gerincferdülés.
Milyen idős kortól ajánljuk?
Már egészen kis gyermekeknek is igen hasznos, a stabil járás kialakulását követően, bölcsis kortól végezhetőek a gyakorlatok, óvodás, iskolás és felnőtt korban egyaránt.
Mire van szükség az órákon? Mit hozzanak magukkal?
A tornához kényelmes ruha ajánlott, vékony hosszú nadrág, póló. Cipő nem szükséges, a gyakorlatokat mezítláb végezzük.
Mennyi ideig tart egy-egy foglalkozás?
bölcsiseknek (2-3 éveseknek): 30 perc, 1-3 fős létszám
ovisoknak: 50 perc, maximum 5 fős csoportok
Be kell előre jelentkezni? Hogyan lehetséges?
A foglalkozások létszáma korlátozott, ezért mindenképpen szükséges a bejelentkezés. Az első alkalmat telefonon vagy emailben szoktuk egyeztetni. Ha eljöttek és kipróbálták az óránkat, a foglalkozás után lehetőségük van beiratkozni. Ezután az online felületünkön keresztül fognak tudni órára jelentkezni hétről, hétre.
HOL VANNAK A FOGLALKOZÁSOK?
mikor vannak órák?
ki az oktató?
CSÁNYI FRUZSI
A buborékok® vezetője
mennyibe kerül?
-
1 alkalom 2800 Ft
-
5 alkalmas bérlet 13.000 Ft
8 hétig érvényes
-
10 alkalmas bérlet 24.000 Ft
12 hétig érvényes
A bérletek névre szólóak és át nem ruházhatóak.
Amennyiben betegség miatt nem tudtok foglalkozásra jönni, a bérlet érvényességét orvosi igazolás ellenében, a betegség időtartamával meghosszabbítjuk.